3. A FALU HAGYOMÁNYAI - NÉPRAJZI ÉRTÉKEK

3.1. Pecöli népszokások, hagyományok

Óvodánk Pedagógiai Programjának bevezetőjében így írtam erről: 

"A múlt, a hagyományok, a kultúra értékeket beépítjük a gyermekek nevelésébe. Olyan óvodapedagógusok vagyunk, akik ragaszkodunk népünk múltjához, és képes vagyunk azzal azonosulni és az ezzel járó feladatokat vállalni. Gyűjtjük és óvjuk falvaink még megmaradt értékeit."

Most is ez a cél vezérel, hogy a saját emlékeim, az idősebbektől hallott anekdoták és az óvodások számára gyűjtött anyagok alapján közzé tegyem, amit ismerek. Egyúttal várom  mások kiegészítését is, hisz biztos vagyok benne, hogy sok tudást őriztek ezzel kapcsolatban. Ez szellemi örökségünk, adjuk tovább gyerekeinknek.

Igyekszem időrendi sorrendben, az évszakokhoz kötődően felsorolni őket.

1. FARSANGI szokások, hagyományok Pecölben.

Ahogy fentebb is írtam, a népszokások az évszakok rendjét követve a közösség ünnepeihez, jeles napjaihoz, munkájához kapcsolódnak.

Mivel most éppen a télutó, a farsang ideje van, ezzel kezdem.A farsang az év talán legvidámabb időszaka volt. A télből kifelé menet, a nagyböjt előtt ez egy ráérőbb időszak volt. Még tartott a disznóölések ideje, sok háznál tollfosztót tartottak, és a házasságkötések is gyakoribbak voltak.

Különösebb pecöli farsangi szokásra én nem emlékszem, mint pl. a más vidékekre jellemző rönkhúzás, bolond lakodalom. Az én gyerekkoromban inkább az intézmények ápolták a farsangi hangulatot, mi gyerekek öltöztünk maskarákba. Az iskolai, óvodai farsangok mindig is nagyon népszerűek voltak, s a felnőttek is rendszeresen tartottak farsangi bált. A pedagógusok gyűjtötte, gyerekek által előadott humoros jelenetek adták meg az alaphangulatot, amit aztán mindig a jelmezes felvonulások követtek. Így van ez a mai napig.

A tollfosztók még a 60-as években nagyon elterjedtek voltak. Ez a munka az asszonyok, nagylányok feladata volt. Egy-egy háznál gyűltek össze a szomszédasszonyok, sógornők, ángyok. Nemcsak munka, hanem közös szórakozás is volt, jó alkalom a pletykálkodásra is. Amíg a szorgos kezek dolgoztak, a szájuk is éppúgy járt. A férfiak csak kívülről igyekeztek belesni az asszonynépek közé. De huncutságokat is kitaláltak. Szokás volt a verébröptetés. Elképzelhető mit művelt egy ijedt kismadár a gondosan külön válogatott pehelytollas kupacok közé repülve. Ilyenkor kerestek alkalmat a legények kiszemelt lány tudtára adni udvarlási szándékukat ( Ó boldog idők!) A mi falunkban is közkedvelt volt az alábbi nóta:

Tollfosztóban voltam az este,
Édesanyám azt is kileste.
Mindig csak azt hányja veti szememre,
Kivel beszélgettem az este.

Nem beszélgettem, én senkivel,
Édesanyám testvéröccsivel.
Azzal sem beszélgettem én sokáig,
Éjfél után három óráig.

A tollfosztói munka rendje: A szép libatoll zsákokban várakozott. Egy-egy adagot a hosszú asztalra raktak, középen csőszerűen elrendezve. Onnan vett ki mindenki maga elé egy nagy maroknyit. A tollszárról alulról felfelé húzták le mindkét oldalon a pehelytollat, amit tejeskannákba, tejes köcsögökbe gyűjtöttek. A tollcsutkát külön rakták. Volt, ahol ebből ülőpárna tölteléke készült. A gazdasszony időnként körbejárt és összegyűjtötte a tollpelyheket. A tollfosztó több napig is eltartott. A végén áldomást, vagy ahogy felénk mondták: ádomást tartottak A háziasszony finom kaláccsal, meleg teával, pálinkával köszönte meg a többiek munkáját, amit alkalom adtán viszonzott is.

(Kopácsi Károlyné, Gizi néni visszaemlékezése.) A tollfosztók az őszi betakarítás után kezdődtek, és egészen tavaszig eltartottak. Sok helyen volt kacsa, lúd, azok tollát egy évben kétszer lemellesztették, mikor az állatok amúgy is vedlettek. A tollfosztásra több csapat is szerveződött, a faluban legalább három is volt.

A mi csapatunk a Békavárban, Kopácsi Sándoréknál gyülekezett. Nana, Simon Rózsi, Martonicz Magdus, Takács Magdus, Dávid Magdus, Dávid Juci, Horváth Ilus, Kopácsi Mariska, Szabó Klári voltak a résztvevők rajtam kívül. Így együtt mentünk aztán Simon Káró bácsiék házához, ha itt elfogyott a fosztani való.

Munka közben sokat nevettünk, huncutságokat is kitaláltunk. Ott lett pl. kitalálva, hogy néhányan menjenek el bekiabálni, ijesztgetni másik fosztó házakhoz. Az idősebbek találták ki, hogy dunctos üvegbe hamut raktunk, az üveg száját egy darab ruhával lekötöttük. Aztán mi fiatalabbak belopóztunk az újvárosi Kopácsi Károlyékhoz. A kaput nyitva hagytuk magunk mögött, s mikor kinyitottuk a konyhaajtót, levágtuk a hamus üveget a küszöbre, majd uzsgyi, menekültünk. A kaput bezártuk magunk mögött, s futás vissza a Szabó Jánosék, Szabó Antalék kertjén át Simonékig. Mondtuk, hogy sikerült a csínytevés. A legények eljöttek utánunk, hallgatóztak az ablak alatt, így kiderült a turpisság, s az is, hogy ki volt a támadó. Ezek az idők jó alkalmak voltak a lányok, legények ismerkedésére.

Áldomáskor tejeskávé, kalács, bukta, forralt bor került az ünnepi asztalra. Amíg mi dolgoztunk, Holéci ( Iszak Imre) zenélt nekünk."

2. LAKODALMI szokások, hagyományok Pecölben.

Vőfélyek ( koszorús legények) és koszorúslányok nélkül nem volt valamire való házasságkötés. Őket a rokonságból választották, sokszor szimpátia alapján párosították össze őket. Ruhájuk általában rózsaszín volt, fejükön koszorúval. Nekik is volt csokruk, inkább művirágból, csakúgy, mint a menyasszonyé. Ruhájukat vagy varratták, vagy kölcsön kérték. A (koszorús legények) vőfélyek sötét öltönyt viseltek. A menyasszonynak hosszú fehér ruhája volt, fején mirtuszkoszorú hosszú fátyol.

Saját emlékeim közül azt emelném ki, hogy mi gyerekek is elmentünk a lakodalmas ház elé leskelődni, az ifjú párt megcsodálni, megéljenezni. Nagy örömünkre a házigazdáék nekünk is küldtek ki kóstolót az esküvői lakomából. Csirkeszárnya, -lába, süteményszél- igazi csemege volt!

3. SZíNJÁTSZÓ hagyományok Pecölben

A múlt század első felében a művelődésfejlődés, az iskolai oktatás hatására sok faluban alakultak olvasókörök. Céljuk az volt, hogy segítsék a falvak közösségének művelődési, kulturális fejlődését, a társas szabadidő értékes eltöltését. Fontos szerepet játszottak a lakosság, főleg a fiatalok közösséggé szerveződésében, összetartásában.

Ezeknek az olvasóköröknek egyik fontos területe volt az amatőr művészeti tevékenység. Működésüknek köszönhetően a községek lakói is viszonylag rendszeresen láthattak színpadi előadásokat, részt vehettek műsoros esteken, néptáncbemutatókon. Ugyanakkor színjátszó- és tánccsoportok is szerveződtek a falvak lakóiból. A paraszti kultúrának egyik igen hatásos megjelenése volt a színjátszás a falusi közösségekben.

Így volt ez Pecölben is. Azt gondolnánk, a falu emlékezetében még élnek a hozzá fűződő emlékek, de ez is, mint annyi más hagyomány alig kutatható már, nincsenek közöttünk, akik ebben részt vettek.

Ami segítségünkre van: Czibók Attiláné : Pecöl Község Története. Szakdolgozat. 1987

"1919. február 1-én Katolikus Olvasókör alakul Pecölben. (42) Ez az olvasókör már az I. Világháború előtt is működött. Összejövetelein Pecöl község ifjúsága Szép Gyula kántortanító irányítása mellett színdarabok tanulásával igyekezett színessé tenni az egyhangú téli estéket. A Világháború eseményei szüneteltették működését.                                                Most újra alakították az Olvasókört. A kör célja feléleszteni az ifjúság érdeklődését a társas összejövetelek, lelkes szórakozások, kedélyes színdarabok előadása által.                                                                                                  

 Az Olvasókör alapszabálya kimondja, az újraalapítást. Heti 4 összejövetelben állapodnak meg.                         

Tagok száma: 60                                                                                                                                      

 Tisztségviselők:                                                                                                                                                        

Elnök: Varga Gábor plébános                                                                                                                                

Alelnök: Cser Ferenc                                                                                                                                              

Fötitkár: Szép Gyula kántortanító                                                                                                                      

Pénztáros: Iszak Károly                                                                                                                                   

Könyvtáros: Németh István                                                                                                                           

Választmányi tagok: Polgár Károly, Pálffi József, Illés György, Iszak Lajos, Polgár János, Szemes János vizi, Illés Sándor, Mándli Károly, Szemes István ifj., Horváth János.                                                                                  

Póttagok: Cser Lajos, Kovács József ifj., Nagy József, Nardai István                                                                

Olvasókörbe belépés 50 fillér volt.

Ebben az időben Katolikus Nőszövetség is alakult Pecölben.(43) A megalakulással azt a célt akarták szolgálni, hogy a nő tudjon a hivatásához alkalmazkodni az új világban. Több szabadságért, teljes igazságért, végzett munka utáni részesedésért küzdöttek. A Nőszövetség 60 tagot számlált.

Tisztségviselők:                                                                                                                                                          

Elnök: Szép Gyuláné                                                                                                                                               

Alelnök: Varga Róza                                                                                                                                                

Jegyző: Szemes Róza                                                                                                                                                       Könyvtáros: Szemes Zsófi                                                                                                                                        

 Pénztáros: Polgár Jánosné                                                                                                                            

Választmányi tagok: Őri Lajosné, Nardai Istvánné, Illés Györgyné

1929 körüli években a Katolikus Olvasókör átalakul színjátszó csoporttá. (44). A stafétabotot Szép Gyula igazgató kezéből a fiatal Pup Ferenc tanító kezébe adják át. Ő lesz a társaság vezetője. Hetente két alkalommal próbálják a színdarabokat. Legjelentősebb előadásuk a Legény bolondja című népszínmű volt.(45) A darabban szereplők jelmezeiket önmaguk készítették. A fellépés előtt a résztvevők az iskola udvarán gyülekeztek, majd zenés kísérettel vonultak a Helyes kocsmába, az előadás színhelyére. A belépő dijakbó1 befolyt összeget a fellépés után a szereplők elmulatták.

A színdarab szereplői:

Kopácsi Károly, Kovács Erzsébet, Markovics János, Séfer István, Lempeg Gyula, Szemes János, Szemes István, Czibók János, Nardai József, Németh Sándor, Mándli Anna, Kopácsi Anna, Nardai Erzsébet, Őri Mária, Süle Ilona, Czinger Margit, Szemes Irén, Süle Mária, Takács Magdolna, Dávid Juli, Iszak Lina.

Konkurenciát jelentett a színjátszók számára az, hogy Szabó Antal, a leventék oktatója szintén szervezett egy csoportot. Igyekezett a jó hangú, tehetséges szereplőket elcsalogatni a vetélytárstól. A leventék legsikeresebb előadása a"Gyimesi Vadvirág" című népszínmű volt, amely bemutatására a Bognár kocsmában került sor.

Fúvos zenekar, úgynevezett tröttyös zenekar is létezett Pecölben. alakulásának időpontja a XX. század első évtizedének közepére tehető. Lakodalmak, mulatságok idején húzták a "talpalá" valót. (46)

Tagjai voltak: Kovács István- kisdob, -Kovács József- nagydob, - Zsoldos János- kürtös, - Szemes Lajos- prímás, - Szemes Antal – tárogató, - Kovács János- kürtös,- Szemes István- kürtös."(1)

Amit még tudunk a falu idősebb lakóinak (Czibók Gyuláné, Tóth Lajosné, Kovács Ferencné, Kopácsi Jánosné) elbeszéléséből.: Az előadásokat Pecölben általában karácsony, farsang és húsvét táján tartották, kultúrház hiányában az iskolában vagy a kocsmában. Szombaton és vasárnap is. Volt gyerek és felnőtt előadás is. Fizetség természetbeli is lehetett, pl. tojás.

A betanítást a tanítók végezték, a zenekíséretet a helyi tűzoltó zenekar biztosította. A bevételt egyesületi célra fordították. A bemutatott darabok a kor szokásainak megfelelően többnyire népszínművek voltak. ( Piros bugyelláris, A legény bolondja, A falu rossza, Gyimesi vadvirág, …..)

Ezek az előadások nagyon kedveltek voltak, nagy érdeklődés mutatkozott irántuk. Szinte minden fiatalt bevontak, és ők szívesen is vállalkoztak a fellépésre. Akik nem szerepeltek a színdarabban, azok a szervezéssel járultak hozzá az esemény lebonyolításához. A szereplők maguk, a család segítségével varrták fellépő ruháikat. Az előadásokon nézőként elsősorban a családtagokra számítottak, de nagyon sokan részt vettek a falu lakói közül is.

A közös művelődésnek és szórakozásnak fontos közösségépítő hatása volt. Olyan alkalmak voltak ezek, amelyek a családi, baráti körnél szélesebb, nyitottabb, de mégis bensőségesebb társas kapcsolatokat kínáltak.

A II. világháború után, a politikai változások hatására egyre nagyobb nyomás nehezedett az amatőr művészeti tevékenységekre. Egyre kevesebb lehetőség volt a szabad műsorválasztásra. Az állami szervek mind nagyobb mértékben beleszóltak a műsorok összeállításába, egyre jobban korlátozták az olvasókörök tevékenységét, sőt meg is tagadhatták. Így fokozatosan megszűnt, ellehetetlenedett ez a korábban leginkább kedvelt és legtöbb embert megmozgató közösségi tevékenység. Az 1940-es évek végén az olvasóköröket feloszlatták.

Később, már szocialista felhanggal voltak még próbálkozások a falusi színjátszás felélesztésére. A "Vas Megye" napilap 1950. februári cikkében "A Fösvény Ikervárott", megemlítik Pecölt is, mint az előadás egyik színhelyét és mint egy színjátszó versenyben résztvevő falut is. Az utóbbiról nem találtam írást, az előbbiről készült cikk fotóját bemásoltam, mint érdekességet. Vasmegye, 1950. február (6. évfolyam, 27-50. szám) 1950-02-09 / 34. szám (47. oldal)

1951-től színdarabokat a Déryné színház előadásában is láthatott Pecölben a falu közössége. Egy ilyen előadásról a Vas népe is beszámolt. A cikk nem annyira az előadásról, mint a fogadtatásról szól, egy humorosnak szánt beszámolóban. Kicsit tanmesei színezettel ismerteti velünk, hogyan lehet valakiből lelkes színház látogató. A benne szereplő valós személyek miatt nagyon kedves számomra ez a történet. (Vas Népe 1962.február. Pecöli fogadás. 

N e m r é g i b e n Pecölben szerepelt a Déryné Színház. Az előadás előtt a művelődési otthon igazgatójával arról beszélgettünk, milyen nagy öröm a község és a környék lakóinak, ha a Déryné Színház társulatai felkeresik őket.

H ét óra felé közelgett az idő, s már gyülekezett a közönség. Fejkendős nénik, fekete ruhás, kucsmás parasztemberek verték le gondosan cipőikről a sarat, nehogy véletlenül behozzák a szép művelődési otthonba. Egyszer csak belépett az előcsarnokba egy hatvan körül járó csizmás bácsika, és a cigarettázó csoportokat félretolva, egyenesen a művelődési otthon igazgatójához furakodott.— Igazgató uram, ha lenne még egy jegy, bemennék én is —mutatott a nézőtér felé.— Hogyne lenne, Lajos bátyám— örült az igazgató a vendégnek-— Végre egyszer maga is ellátogat hozzánk.— El-e? — csattant fel magabiztosan Lajos bácsi hangja. —Hogyne jönnék, amikor Honthy Hanna is itt van azzal a ménkű nagy busszal. Egy másra néztünk és őszintén szólva, furcsán kezdtük érezni magunkat. Különösen akkor, amikor az öreg elmesélte, hogy Honthy Hannának katona korában Székesfehérváron egyszer már nagyon szívesen tapsolt. Egy majálison hallotta először a művésznőt, aztán a rádióban rendszeresen, és feltette magában, ha törik, ha szakad, életében még egyszer megnézi. Most itt a kedvező alkalom arra, hogy gyönyörködjön a primadonna hangjában. Turpisságot sejtettünk a dologban — minthogy az is volt benne —, és óvatosan közelítettünk az "igazsággal" : — Sajnos, a művésznő nem tudott eljönni, helyette azonban itt van a Déryné Színház és Lehár Vándordiák cím ű operettjével lép színpadra. Higgye el, nagyon jól szórakozik majd, s ha már egyszer elfáradt ide, meg ne tegye, hogy visszamegy. Sőt odáig is merészkedtünk, hogy fogadtunk Lajos bácsival — teljes nevén Könczöl Lajos tsz-állatgondozóval —, hogy ha nem érzi jól magát és nem tetszik az előadás, hát a végén visszaadhatjuk a pénzt is. Hét órát jelzett a csengő, és Lajos bácsi beült a nézőtérre. Még hallottam , hogy nem éppen hízelgő megjegyzést ejtett el azokra, akik őt a tsz-ben Honthy Hannával így felültetté k ...

Felharsant a nyitány, felgördült a függöny. Bár kissé távolabb ültem Könczöl bácsitól, egy kicsit mindig arrafelé sandítottam , hogy vajon tetszik-e az öregnek a darab, nem neheztel-e túlzottan a tréfáért. Az előadásnak nagy volta sikere. Az első felvonás végén az öreg odafurakodott hozzám, karon fogott és húzott kifelé az előcsarnokba.— Idevigyázzon — kezdte akkurátusan —. Igazuk volt, nem bántam meg, hogy beültem . Szégyellem, tudja, de ' én még nem voltam színházban— Talán nem futja színházjegyre? — bátorkodtam a kérdéssel, az öreg azonban egyszeriben igen furcsán nézett rám

.— Mi az, hogy nem futná! —csattan t fel önérzetesen. — Kétszobás saját házam van, 644m unkaegységet szereztem a múlt évben, és 360 kilós disznót vágtam . Más oka van annak. Magának megmondom. Többre becsültem én eddig a kocsmát. Mert hát mi tagadás, mindig szerettem és szeretem is az itókát.. .

A szünet végét jelezte a csengő, de most az öreg húzott befelé.— Siessünk, odabent már szól a zene. A második felvonás után folytattuk a félbehagyott beszélgetést. Megtudtam , hogy Könczöl Lajos az Erdődy gróf vadőre volt, aztán a tsz megalakulásáig egyénileg gazdálkodott, 1959-től azonban állatgondozó a Rózsamajorban. Ö t családja van. Egyet tanárnak taníttatott, és a másikakat is mind igyekezett szakmához juttatni. Egyszóval jól élnek, futja mindenre. Megkérdeztem tőle, mi a véleménye a két felvonás alapján a darabról.— Egyet sajnálok, hogy az asszonyt is nem csaltam el. Kissé közelebb hajolva, bizalmasan odasúgta:— Az a szőke kislány, a Sárika nagyon helyes. A Borcsa meg olyan jól adja a szót, mint az én feleségem fiatal korában, hehe-h e .. .

Az előadás végén a fogadáshoz híven, a művelődési-otthon-igazgatóval megkerestük Könczöl bácsit, hátha igényt tart a jegy árára. Az öreg nevetve nyújtott kezet.— Csapjon bele, igazgató úr. Ezután többet ide, és kevesebbet a kocsmába. Mert én mondom, egy ilyen előadás többet ér, mint az a savanyú b o r ...

Aztán hogy mert az asszonnyal jövök! Elek Tibor

Az 1964-től 68-ig terjedő években volt egy fiatalokból álló színtársulata Pecölnek. A társulat egyik tagjának Horváth Lászlónak visszaemlékezését teszem itt közzé:  

"Három nagyszerű előadást tartottunk! Darvas József "Szakadék" című drámáját vittük színre (1964), Drága Jó Takács András, az "Igazgatóbácsi" rendezésében! Igen, főszereplő voltam, a falu tanítóját alakítottam, a Joó Hugi volt a párom! ( megsirattam, mert ő is a minap ment el). Szerepelt még Séfer Sanyi Barátom, akivel aztán a további két darabban is együtt voltunk, aztán a felesége Tar Anci, Kóbor Kálmán, Németh Piri.... A Szalai Lacival az általános iskolai színjátszókörben játszottunk többször, a Péntek Marika néni és a Diribácsi betanításával! ......Hogy a darabnak milyen volt a fogadtatása? Hatalmas siker! Diribácsi javaslatára , mintegy próbaképp az esti előadás előtt délután is megcsináltuk! Akkor is telt ház volt! A szülők elkísérték gyerekeiket, akik aztán este is visszajöttek!Este zsúfolásig telt ház! ...és a végén amikor már örömmámorban mi is az utcára mentünk, pl. a Csura Józsi bácsi, feleségével ölelgettek bennünket: "Laci, Sanyi, ezt abba ne hagyjátok! Jobbak vagytok , mint a Déryné! .... Nagyon jó volt! Aztán előadtunk még két darabot: A "Csak egy Telefon" c. vígjátékot, és Tamási Áron: Énekesmadár, Kismadár című darabját! Ebben ezekben játszott a Kovács Ili, a Fülöp Évi... a többiekre nem nagyon emlékszem már, de hatalmas sikerünk volt!.....Én játszadoztam a gondolattal, Sanyi barátomnak is megemlítettem, tudtunk volna színre vinni még egy két darabot!Ám jöttek a nehézségek, a rendszerváltás. Nem tudtunk volna már "színészválogatást" tenni...elmentek a gyerekek, elmentek a pedagógusok, nekünk meg elment a lelkesedésünk, elment az energiánk....Bánom, mert nagyszerűen színre vittünk volna pár darabot.. Ja ! fénykép nincs, akkor még nem dolgozott a Kopácsi Janika akkor még nem dolgozott."

Horváth Karcsi osztálytársammal én is részt vettem benne gyerekszereplőként. A szerepemre szinte már alig emlékszem, de a próbák bensőséges, vidám és egyúttal felemelő hangulata a mai napig elevenen él bennem.

Emlékek, kutatások eredménye még: Heltay Jenő: " A Néma levente ck. 1956.  Amit erről az előadásról tudunk. Az évszám becsült. Helyszíne: a Pecöli Művelődési Ház. Néhány szereplő: Bejczy Károly ( tanító) és Németh Manci ( Plózerné) voltak a főszereplők. Szerepelt benne még Németh Dudi (Joóné) és Nardai Gyöngyi ( Tóthné). Aki további információkat tud erről az előadásról, kérjük ossza meg velünk! 😊

Illyésné Ferenczi E. : "A nánai bíró lánya" 1957.

Folytatásáról nem tudok a mi falunkban. Ennek oka az is lehet, hogy az a korosztály, ami a falusi színjátszás magva volt, a 18-25 évesek, az életkörülmények, a munkaerőpiac, az oktatás változásának hatására kiszakadtak az addig viszonylag zárt közösségből. Ott élt, él tovább, ahol elkötelezett, elhivatott népművelők és amatőr színjátszók fel tudják venni a versenyt a modern technika, a TV, az internet kínálatával.

A mi falunkban a színdarabok előadása az iskolai, majd az óvodai ünnepségek műfaja lett, ha lehet ezt így mondani.

Óvodánkban –Pecöli Bóbita Művészeti Óvoda- egy időben minden Bóbita napon előadtunk egy-egy gyerekeknek is szóló színdarabot. Ebben nemcsak az óvoda dolgozói, hanem szülők is szerepeltek esetenként. Ilyen volt a " Rátóti csikótojás, …..Előadásunk sikerét mutatta, hogy más községek falunapján, óvodai rendezvényére is meghívtak minket.

(1) Czibók Attiláné Pecöl Község Története Szakdolgozat 1987

4.. VIRÁGVASÁRNAPI PASSIÓ énekek Pecölben.

Hagyományaink keresése közben többször találkoztam olyan fotókkal, amiken a pecöli templomi kórus tagjai szerepelnek. Rögtön eszembe jutottak a Virágvasárnapi passió énekek, vagyis éneklések. Őszinte leszek, gyerekként nem értékeltem annyira ezt az előadást, hisz nagyon hosszúnak tűnt. Ma már el tudom képzelni mennyi munka, lelkesedés, hit tartotta össze ezt a kis csapatot, hogy Húsvét vasárnap előtt egy héttel már elénk idézzék a Megváltó kínszenvedésének és feltámadásának történetét.

A passió szövegét keresve jutottunk el Illyés Gyuláné, Tóth Annus nénihez. Régen nem láttam már Őt, izgalommal készültem a találkozásra. Azt tudtam, három lánya közül Terézzel él együtt, aki minden lépését óvja, szeretettel veszi körül. Ő volt az, aki az első kérésre előkereste a passiót tartalmazó imakönyvet. Annus néni a falu legidősebb nénije. Nem látszik rajta! Életerős, jókedvű, határozott volt. Kitűnő emlékezettel idézte fel gyermekkorát, fiatalságát, aktív éveit. Mint kortársai, ő is kisgyerek korától munkába volt fogva, így élte le egész életét. Mégis csupa derűvel mesélt mindenről, ami szóba került. A gyerekkori répa kapálásról, iskola utáni marha legeltetésről. A bunkerben átrettegett háborús időkről. A fiatalasszonyi teendőiről, amikor már hajnali 4-kor nekiállt kisütni a 6 kenyeret, amit aztán a környék gyerekei is megkóstolhattak, volt, hogy tízen is. Idősebb korban jobbára az imádkozásban, a templomhoz köthető szolgálatban tette hasznossá magát. Férje, Gyula bácsi is tagja volt a templomi énekkarnak, szereplője a Passió játékoknak. Már évek óta megözvegyült, de nagy családja is mindig látogatja, s ő boldogan meséli unokáinak, dédunokáinak azt a sok emléket, amivel a sors gazdagította.

Részlet a Virágvasárnapi Passio szövegéből.

Kar: A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése szent Máté evangelistának írása szerint. (26—27-ik rész.)

Evangelista: Az időben mondá Jézus az ő tanítványainak:

Jézus: Tudjátok, hogy két nap múlva húsvét leszen és az ember fia elárultatik, hogy meg-feszíttessék :

Ev. Akkor egybegyülének a papi fejedelmek és a nép vénei a főpap tornácába, ki Kaifásnak neveztetik vala. És tanácsot tartának, hogy Jézust álnoksággal megfogják és megöljék. Mondának pedig:

Kar: Ne az ünnepnapon*, netalán támadás legyen a nép között.

Ev. Mikor pedig Jézus Bethániába volt a poklos Simon házában, járula hozzá egy asszony alabástrom edényben drága kenettel, melyet az asztalnál ülőnek fejére önte. Látván ezt a tanítványok neheztelének, mondván:

Kar: Mire való e vesztegetés? mert ezt drágán lehetett volna adni* és a szegényeknek osztani.

Ev. Tudván pedig ezt Jézus, monda nekik:

Jézus: Miért vagytok ez asszony bántására? ő jó cselekedetet tett vélem. Mert szegények mindenkor vannak veletek; én pedig nem mindenkor vagyok veletek. Mert ő e kenetet testemre öntvén; azt temetésemre cselekedte. Bizony mondom nektek; valahol az evangelium hirdettetni fog az egész világon, az is elmondatik, mit ez cselekedett az ő emlékezetére.

Ev. Akkor elméne egy a tizenkettő közül, ki iskarióti Júdásnak neveztetik vala, a papi fejedelmekhez és mondá nekik:

Júdás: Mit akartok nekem adni, és én őt kezetekbe adom.

Ev. Azok pedig rendelének neki harminc ezüst pénzt. És attól fogva alkalmat keres vala, hogy elárulja. A kovásztalanok első napján pedig a tanítványok Jézushoz járulának, mondván:

Kar: Hol akarod,* hogy elkészitsük ételedre a hus [vétet ?

Ev. Jézus pedig mondá:

Jézus: Menjetek a városba egy valakihez és mondjátok neki: a mester mondja: az én időm közel vagyon, nálad tartom a husvétet az en tanítványaimmal.

Ev. Es ugy cselekvének a tanítványok, amint rendelte vala nekik Jézus és elkésziték a husvétet. Beesteledvén pedig, letelepedék tizenkét tanitványával. És midőn evének mondá:

Jézus: Bizony mondom nektek, hogy egy közületek elárul engem.

Ev. Es igen megszomorodván, kezdék egyenkint kérdezni:

Kar: Vajjon én vagyok-e Uram?

Ev. Ő pedig felelvén mondá:

Jézus: A ki velem kezét a tálba mártja, az árul el engem. Az ember fia elmegy ugyan, amint irva van felőle; de jaj annak az embernek, aki által az ember fia elárultatik; jobb lett volna neki, ha nem született volna az az ember.

Ev. Felelvén pedig Júdás, ki elárulta őt mondván:

Júdás: Vajjon en vagyok-e [Rabbi?

Ev. Felele neki:

Jézus: Te mondád.

Ev. Midőn pedig vacsoráltanak, vevé Jézus a kenyeret, megáldá és megszegé és adá tanitványainak és mondá:

Jézus: Vegyétek és egyétek, ez az én testem !

Ev. Es vevén a kelyhet, hálát ada és nekik adá mondván:

Jézus: Igyatok, ebből mindnyájan: mert ez az én vérem, az uj szövetségé, mely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Mondom pedig nektek, nem iszom mostanában e szőlőtermésből az napig, mikor amaz ujat iszom majd veletek Atyám országában.

Ev. És dicséretet énekelvén, kimenének az olajfák hegyére. Akkor mondá nekik Jézus:

Jézus: Ti mindnyájan megbotránkoztok én bennem az éjjel. Mert irva vagyon: megverem a pásztort és elszélednek a nyáj juhai. Minek-utána pedig föltámadok, megelőzlek titeket Galileában.

Ev. Felelvén pedig Péter, mondá neki:

Péter: Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én soha meg nem botránkozom........ ( részlet)

5. Útszéli feszületeink, keresztjeink, szobraink

Sok feszület van a mi falunk határában, a temetőben és a templomkertben is. Annyira hozzátartozik az adott helyhez, hogy már szinte észre sem vesszük. Az előttünk járó generációknak sokkal többet jelentett. Keresztet vetettek, a férfiak kalapot emeltek előttük. Tudjuk-e miért állíttattak? Sok meghatározást olvastam róla: "Az út mentén, főleg határoknál láthatóak, de szinte minden hegytetőn is találkozunk vele katolikus területeken. Segítette a tájékozódást, átvitt értelemben a lelki eligazodást is. A keresztállítás különösen a 18. sz.-ban lett gyakori, legtöbbjük 1850–1930 között. Nem hungarikum, de Magyarországon a legelterjedtebb. Nagy többségüket nem az egyház állíttatta, hanem a hívek fizették költségüket. Elnevezésük vagy az azt állíttató családra, közösségre, vagy a hely nevére, vagy egy sorscsapásra utal. Hálaadás, fogadalom, védelem volt rendszerint emeltetésük célja. Az egyház csak felszentelte, megáldotta az egyéni buzgóságból állított kereszteket. A szentelés nagy ünnepséggel, a helyszínen bemutatott misével és prédikációval történt. A változó időpontú Áldozócsütörtök előtti hétfőt, keddet és szerdát keresztjáró napoknak nevezi az egyház és a nép egyaránt. Vannak vidékek, ahol ezeken a májusi napokon a hívők papjuk vezetésével kereszttel és lobogókkal körmenetszerűen, harangzúgás közepette kivonulnak a határ egy-egy keresztjéhez, annak emlékezetére, hogy Krisztus kivezette tanítványait az Olajfák hegyére. 😊.

• Magánterületen álló feszület a Széchenyi utca és Vörösmarty utca találkozásánál.
• Ez a feszület már nem pecöli területen, de Pecöl határában áll a Kenéz felé vezető úton. A feliratot nem sikerült azonosítani.
• A Pipacsszegi kereszt. Ezt a feszületet apai nagyszüleink, Németh Lajos és Mészáros Mária állíttatta az Úr dicsőségére 1925-ben. Elnevezése a mögötte lévő területre utal: Pipacsszeg, ahol nagyszüleinknek földtulajdona volt anno. A 2000-es évek elején Édesanyánk nem kevés pénzért felújíttatta. Gondozását a család a mai napig szívügyének tekinti. Húsvétkor, Mindenszentekkor mindig virágot viszünk a feszület kertjébe. Felirata: Isten dicsőségére, Szűz Mária tiszteletére állíttatta Németh Család. 1943
• A Pecöli Kisboldogasszony Templom oldalsó bejárata előtti, szép állapotban lévő feszület. Gyakran járunk el mellette, ünnepekkor állunk a tövében. Magánszemélyek állíttatták, hálából. "Valahányszor egy kereszt előtt megállunk, és keresztet vetünk, a hála tölti el a szívünket, mert úgy szerette Isten ezt a világot, az emberiséget, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen (vö. Jn 3,16)" Feliratán Mándli István és Süle Julianna név olvasható. 1903.
• Feszület a comaházi úton. Gondozott, de környezete nem. Felirata: Isten dicséretére emelte Szinger István, Tancsics Magdolna 1918.
• A Rózsamajori út gyönyörű keresztje. Sajnos a fenti része megrongálódott, felújításra vár. Itt most csak Mária alakja maradt épen. A feszület a Kis utcai néhai Német János családjához tartozik. A mi vidékünkön álló feszületek alsó boltívében ott látható a Szűzanya alakja. "Az Isten szülő asszony, népünk Boldogasszonya"- ahogy az Ancient Hungary oldalán olvashatjuk. A feszület kerítése is áll, dicsérve készítője munkáját. Melyik család állíthatta?
• A pecöli temetőben látható ez a feszület. Körülötte a Pecölben élt és szolgálatot teljesített egyházi személyek sírjai láthatóak. A hívek gondoskodnak karbantartásáról. Virágot, koszorút gyertyát helyeznek el mellé. Felirata: Tóth György, Szabó Katalin. a felirat nehezen olvasható, javításra szorul. Itt jegyezném meg, van egy "Fogadj örökbe keresztet" indítvány. Az örökbefogadó/k vállalják gondozását, esetleg felújítását is. Aki ebben szívesen részt venne, jelezze. Össze lehetne hozni egy ilyen közösséget, nemcsak a keresztek, hanem egyéb létesítményekkel kapcsolatban is.
• Feszület a temető nyugati részén. Ezt a feszület régen a TSz udvar előtti buszmegálló elől vitték ki a temetőbe, mikor új útszakaszt építettek a TSz udvaron keresztül. Amikor a Bognár kanyart kiváltó út készült, akkor került áthelyezésére. A felirata nem olvasható. Gondozója : Kopácsi Imréné Erzsike, a sekrestyésünk.
• Magánterületen álló kereszt a Kossuth Lajos utcában, az un. Vajhovics kőkereszt korpusszal és Máriával. 1908-ban állították. A talapzatán sajnos már nem olvasható a felirat. Eredetileg a telek másik oldalán állt. Szabó Feri bácsiék 1970-ben építkeztek, és akkor került a kereszt ide, a mai helyére.
• A Pecöli Kisboldogasszony templom hátsó (fő) bejárata előtt álló kereszt, melyet a I. Világháborúban elhunytak emlékére emeltek. Ez valójában a "kereszt". A "feszület" pedig amelyen a megfeszített Krisztus látható.
• Igaz, nem feszület, de nem akartam kihagyni a templomkert szobrai közül Szent Vendel szobrát. Ő a pásztorok és állattartók védőszentje. Vajon mi lehet a szobor állításának története? A hívek adakozásából készült 1895-ben. Felirata:" Szent Vendel hitvalló, könyörögj érettünk"
• A Boldogságos Szűz szobra a Kisjézussal. Szintén a pecöli templomkertben. Más vidékeken gyakoribb az útszéli Mária szobor, pl. Bögöt közelében. Megállásra és elcsendesedésre késztet. Története: "Az Amerikába kivándorolt pecöliek 1910-ben a templom előtt terméskőből egy Mária-szobrot emeltettek, karján a gyermek Jézussal. A szobor nagysága kilenc méter magas. Talapzatán 16 kivándorolt nevét olvashattuk. Ők emelték a szobrot Szűz Mária tiszteletére. A templom mellett felállított alkotás elkészítésével Király Kálmán szombathelyi szobrászt bízták meg." Forrás: Varga Gábor - A pecöli plébániahivataltól 33/1951. sz. vonatkozási sz. 3024/1950. XI. püspöki körlevél

6. A májusfa állításának szokása Pecölben.

A májusfa állításról az Iszak- Martonicz házaspártól kértünk beszélgetési lehetőséget. . Az Ő elbeszélésük egybevág a mi emlékeinkkel. Régen sok májusfán lobogtatta a szél a színes szalagokat Pecölben. A magas fák már messziről láttatták, melyik háznál laknak olyan lányok, akiknek így is udvaroltak a fiúk. Akik előző éjszaka, a barátokkal közösen, titokban felállították a szépen lekérgezett, felszalagozott fenyőfát a lányos ház előtt. Szokás volt a borosüvegen kívül egy táblát is elhelyezni jól olvasható magasságban, hogy kik és kinek állították a kedveskedés jelképét. Én is őrzök több ilyen táblát is, amit a lányainknak szántak. De nem csak udvarlási szándékkal állítottak máj'fát. Testvérnek, a hivatalok, kocsmák előtt, sőt egy éven az óvoda elé is állítottak a fiatalok májusfát az óvodásoknak. Ennek az is volt a szerepe, hogy a gyerekeknek bemutathassuk ezt a szép szokást, és még kitáncolási ünnepet is tartottunk az óvodai Bóbita napi ünnepségen. Gyuszi bácsi rigmusokat is említett a májusfa állításról. Kérünk mindenkit, osszátok meg velünk élményeiteket, fotóitokat a pecöli májusfa állítás szokásáról.! Biztos vagyok benne, hogy sok ilyen van! Adjunk példát, lelkesedést a fiataloknak, hogy tovább éljen falunkban ez a szép hagyomány. Megyünk és nézzük is, hol áll a faluban májusfa!

 7. A pünkösdölés szokása Pecölben. 

"Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.– Apostolok cselekedetei 2:1 - 2:4, (RÚF, 2014)[4]

"A pünkösdölés egy énekes-táncos adománygyűjtő pünkösdi népszokás volt. A szokás eredete termékenység mágia lehetett. A hagyomány idővel egyfajta adománykérő szokássá változott át.

A Pünkösdi hagyományok Pecölben a vasárnap délutáni pünkösdöléshez kapcsolódtak leginkább.

A pünkösdölés a kislányok játéka volt. Jobbára ilyenkor már az elsőáldozás után voltak. 5 kislány állt össze, akik fehér ruhában járták a falut. "Szabad-e pünkösdölni?" kéréssel tértek be a házakhoz, s az udvaron adták elő játékukat.

Négy nagyobb lány tartotta egy kifeszített, szép terítő négy sarkát. Alatta állt a "királykisasszony", aki kisebb, fiatalabb gyermek volt. A nagylányok énekeltek, a kicsi pedig, a kellő időben, pünkösdi rózsa szirmokat szórt kosárkájából.

Az általam ismert pünkösdölés szövege. Kis óvodásainknak is ezt tanítottuk, saját lánykáim is így énekelték.

"Elhozta az Isten

Piros Pünkösd napját.

Mi is meghordozzuk

Király kisasszonykát.

Ma vagyon, ma vagyon

pirospünkösd napja.

Holnap leszen,

holnap leszen,

a második napja.

Öregembereknek

Csutora borocskát,

Öregasszonyoknak

porhanyós pogácsát,

Ifjú legényeknek

Tarka bokrétáját,

Ifjú leányoknak

gyöngyös koszorúját,

Nagyobb gyermekeknek

Iskolába járást,

Kisebb gyermekeknek

Porba való játszást!

Jácintos, pácintos,

Tarka tulipános;

Hintsetek virágot

Az Isten fiának!

Nem anyától lettem,

Rózsafán termettem,

Piros pünkösd napján

Hajnalban születtem.

Piros pünkösdi rózsa,

kihajlott az útra,

gyere Szemes Zsófika,

Szakajts egyet róla!

A terítőt aztán a kislány fejére engedték, majd magasba emelték az " Ekkora legyen a magok búzája!" jókívánság keretében.

Ezt a szép szokást még néhány éve is tartották a faluban, Czibók Attiláné Violetta tanító néninek köszönhetően.

1.-2. kép. Pünkösdölő gyermekek a múlt század 40-es éveiben Cser Maricáék udvarán.

3. kép. Óvodánkban is minden évben  felelevenítettük ezt a szép májusi hagyományt. Pünkösdölési játékfűzés a Pecöli Bóbita Művészeti Óvodában. 

4. kép. Az iskolánkban is tartották ezt a pünkösdi játékot. 

5. kép. Czibókék udvarán a kis csapat. Betanítójuk Czibók Attiláné. 

6. kép.A Vas Népe cikke a Gróf Erdődy Ferenc Tagiskolában készült.

8. Szent Iván éjszakája. Tűzgyújtás Pecölben. Kovács Jóska bácsi sok régi hagyományról beszélt, amiket mások is felelevenítettek már, de most először, Tőle halottam egy, a Szent Iván éjszakájához kapcsolódóról. Úgy mesélte, mint siheder fiúk, brigádba verődve, tuskó söprűket égettek a Rózsamajori úton. Egy brigád, a falubeliek a falu szélén, egy másik brigád, a majoriak a kanyarban. Azon vetélkedtek, melyik tűz ég nagyobb lánggal. -

9. Aratási szokások Pecölben. Kovács János elbeszélése alapján.

Az 50-es években járunk, felsőtagozatos gyerekként Janika már részt vett az aratásban is. Akkoriban még kézzel arattak, családok, vagy un. bandák közössége. A kaszások vágták a rendet, mögöttük mentek a marokszedők, jobbára asszonyok, akik sarlóval szedték fel a gabonacsomókat.

Ő, mint kamasz gyerek a kötelet rakta a marokszedőknek, abba került a több maroknyi gabona. A kötél is gabonaszárból állt, főleg rozs szárából, mert az hosszabb volt. A megfelelő mennyiség után kévekötő fával a kötelet összekötötték, ez volt a kéve. Ez is egy külön ember feladata volt, de nagyobbacskán már Janikára is rábízták ezt a feladatot.

A kévéket aztán kepibe rakták, 3-at -3-at oldalról, fejükkel összefordítva, közéjük pedig 4-et, 4-et rájuk merőlegesen. Asztagnak is nevezték a cséplésre váró gabonarakásokat.

Mikor végeztek az aratással, még a tarlógráblával összeszedték az elmaradt kalászokat, abból otthon az udvaron cséplőfával kiverték a szemet, az se menjen kárba.

Mikor befejezték az aratást, a kepiket a házak udvarán kazalba rakták, módszeresen, hogy be ne tudjon ázni. Azok ott várták sorsukat, amig a "masina" a cséplőgép oda nem ért.

Masinája csak egy-két tehetősebb embernek volt a faluban. A gép sorba ment, minden udvarra beállították, ahol csépelni kellett. Ezt a munkát is összeszokott brigádok végezték. Volt szalmavágó, kévehányó, szalmahordó, etető, zsákos, pelyvás. Janika eleinte az első munkára volt fogva, ez csak részes munka volt, fizetséget is csak 75%-ot kapott az egész munkákhoz képest. Amik bizony nehezek, sőt veszélyesek is voltak, de Ő nem emlékszik arra, hogy tragédia történt volna. Mert voltak vidékek, ahol valaki beleesett a dobba.

A kicsépelt gabonát aztán a zsákosok fel is hordták a padlásokra. Nem mindet, mert kivették belőle a vámot, ami a cséplők bére volt. Ezt behordták a módosabb gazdák udvarára, s onnan kapta meg mindenki gabonában a munkája fizetségét.

Később a cséplőgépeket felváltották a kombájnok. Manapság ezeknek a legmodernebb változatait látjuk az utakon, nagyságuk ma is csodálkozásra késztet minket. Talán a tudatunk mélyén ott van a gondolat, hogy fontos részesei az életet jelentő kenyér előállításának.

1. Kép. Janika "műtermében", kedves munkái előtt. Együtt, mosolyogva minden nehézség ellenére, egy életen át.

2. Kép. A nagyszülők, a múlt emlékei fába örökítve. Csodás részletgazdagsággal elevenedik meg a gyermekkor. Így versel Janika a múltról . 

Nagyapám

3. Kép. Nagyanyjáról, felnevelő dajkájáról meghatódva emlékezik. A nagymama földig érő, három rétegű szoknyája zsebéből mindig jutott egy kis apanázs az unokának. "Öreganyám mellett ott vagyok én is"- mutatja Janika az apró alakot. A nagymama haláláról verssel is emlékezik. 

Elkésett találkozás. ( részlet)

4. Kép. A szigorú nagyapa. Majd hetven évesen kapott egy gyereket, akit becsülettel felneveltek párjával. Janika náluk járta ki az élet iskoláját. Az alkotás élethűsége megindító.

5. Kép. Munka közben. Janika brigádvezetőként, épitésvezetőként dolgozott a TSz-ben, itt kapta első kitüntetését. Csókakő rekonstrukciója, 500 vagonos magtár, szerelőműhely Gyulamajorban, szolgálati lakás , takarmánykeverő üzem,-néhány nagyobb munka a sok közül, amiben részt vett társaival.

6. Kép.A fiatal Kovács János. 

7. Kép. A még fiatalabb menyasszonynak való.

8. Kép. Aratás. Elől a kaszás, mögötte a marokszedő. A kasza az aratás fő kelléke volt. A kaszálni tudó ember számított felnőtt férfinak. A jó kaszásnak tekintélye volt . Tudni kellett a kasza kikalapálását, érteni kellett hozzá. Élesítésére ott lapult a férfiember derekán fém tokjában a kaszakő. A kasza fenés hangja hozzátartozott a falusi nyarak hangulatához. Forrás: Őriszentpéter. 

9. Kép. A marokszedés sem volt könnyű, igyekezni kellett tartani a kaszálás ütemét. Forrás: Őriszentpéter.

10. Kép.Kötél készítése rozsszalmából. Készül a kéve.

11. Kép. Dolgozik a cséplőgép, fogy a kazal, nő a pelyva halom, telnek a zsákok. 6-8 ember összehangolt, feszített munkája kellett, hogy a munka jól haladjon.

12. Kép.A cséplőgépet egy traktor működtette szíjhajtással. Fenn a gép tetején az "etetők", lenn a két zsákos. Várják, hogy meg teljenek a zsákok.

13. Kép. Korabeli illusztráció a cséplésről.

14. Kép. Szavak nélkül. Kovács János kiállítása a Pecöli Bóbita Művészeti Óvodában. 

ARATÁS ANNO. Messze vagyunk már azoktól az időktől, amikor ezt a tevékenységet emberi erővel kellett megoldani. Ma már számítógépes irányítás könnyíti a folyamatot, de hogy is volt ez a múlt század 60-as éveiben? BARÁTOK KÖZÖTT címmel találtuk a Vas Népe 1967. júliusi számában cikket az aratásról . A riport más témákkal is foglalkozik, azokat majd a TSZ-ről szóló írásban tesszük közzé.

1. Kép. MEDDIG JUTOTTAK PECÖLBEN?… A REKLÁM

2. Kép.Mándli János, jelenlegi polgármesterünk édesapja, meghatározó embere, elöljárója volt Pecölnek. Többek között TSZ elnök, a rendszerváltás után pedig képviselő-testületi tag. A riportban szövetkezeti elnökként nyilatkozik.

3. Kép.PILLANATKÉP A MEGYEHÍDI ÜZEMEGYSÉGBŐL

Dél felé jár az idő, mikor a megyehídi majorba érkezünk. Meleg van, s az udvar közepén a napon zakatol a cséplőgép, öreg Hoffer hajtja, körülötte asszonyok, lányok szorgoskodnak. A kilenc brigádtagból öt nő. Merik, adogatják, s a garatba öntik a gabonát. Óránként cserélnek. Fárasztó a létrán állni, s a századik merítés után a vödör is húzza a kezet. Átmeneti a módszerük, nemsokára ezt is gépesítik, s könnyebb lesz akkor a munka. De így sincs baj, szívesen végzik a megbízatást a nők is. Tudják, hogy megéri. A jó termésből jó lesz a részesedés, jobb, mint eddig volt. Szemes Marika cséplési ellenőr a napi munkáról beszél: — Egy negyvenholdas tábla takarmánykeverékét tisztítják. Őszi árpa és búza volt benne. Hat vagonnal tisztítottunk meg két és fél nap alatt. A gépnél már az utolsó fél mázsát öntik a garatba. Egy kis rohammunka volt. — A mezőgazdaságban néha szükség van erre, de a kereset is ekképp alakul — szól közbe az üzemegységvezető. Harangoznak, ebédszünet következik. Árnyékba húzódnak. — Most majd a szalmához megyünk. Azt kell rendbe tenni. A cséplőgéphez másik brigád kerül — kapom ismét a felvilágosítást. A lányok, asszonyok körénk gyűlnek. Mosolygósak. A jól végzett munka öröme ez. Gróf P.

4. Kép. Az ember új barátja Víg nóta száll a határban, az érett kalászok éneke. Sárgult búzatáblák hajladoznak, így üdvözlik a szelet. Nem csillog már kaszapenge, az ember új barátra lelt. S a kenyérszagú, meleg nyárban felcsendül a kombájnzene. Reng a föld amerre jár, mögötte sír a levágott kalász. A magas asztagvár is csak a képzeletben él ma már. Mivel az ember új barátja, a munkára mindig kész, a portól szürke gép nyomán felszabadult a munkás kéz. ( Kovács János 1980.)

A PECÖLI BÚCSÚ

Pecöl búcsúja a Kisboldogasszony Templom védőszentje után Mária születésnapja, szeptember 8. Szokásaink szerint az e napot követő vasárnap tartjuk az ünnepet. Az idei évben ez éppen vasárnapra esik. Régen nagy ünnepe volt ez a falunak. A búcsúi nagytakarítás legalább akkora munka volt, mint a tavaszi. Nagy sütés-főzés folyt a házaknál. Emlékszem, ilyenkor cigányok járták a házakat, ruhazsákba gyűjtötték a kapott ételt. Sokáig elmaradhatatlan volt a vépi, ismert muzsikás cigány, Janika házalása. Kevés zenei tudása jó kereskedelmi érzékkel társult. A hegedűszó adta meg a jelet nekünk, hogy kezdődik a búcsú! A rokonok ilyenkor hazalátogattak a szülői, rokoni házba, s együtt ünnepeltek, beszélgettek, adomáztak. Gyermekként emlékezem, hogy az ünnepi szentmise után, a templomból kijőve sok árus, főleg kegyárus kínálta portékáját a templom kerítés mellett. Az igazi bcsúi forgatag azonban délután kezdődött. Nagyjából a 2000-es évekig a tűzoltószerház előtti kis téren, és annak folytatásában állították fel standjaikat a búcsúsok. Volt nagy körhinta, kis ringispil, minden, ami egy gyereknek csodás örömet szerzett abban az időben. A felnőttek is örömmel jöttek ki a forgatagba, sokan itt találkoztak évente legalább. Este pedig bállal zárult a nap, melyet a helyi kocsma udvarán tartottak. Már kisgyerekként is kintről, majd a középiskolás évektől már bentről vettünk részt a szórakozásban. Abban az időben nagy rendezvénynek számított ez, s híre volt, hogy a pecöli bálban mindig volt verekedés. ( sicc) Később a búcsú helyszínét áttették a futballpálya mellé a Szécsenyi utcába. Jelentősége egyre kisebb lett, az árusokkal együtt csökkent a vendégek száma. Mára szinte elvesztette jelentőségét, az un. falunapok veszik át szerepét, legalábbis a szórakozás szerepét illetően.

1. Kép. Egy régi fotó a templombelsőről. Az oltár feletti festmény Mária születését ábrázolja.

2. Kép. Fekete-fehér fotó ugyanebből az időből. A sekrestyebejáratnál ott van az a pad, ahol gróf Erdődy Ferenc és felesége szokott ülni a szentmise alatt. Ők végezték a sekrestyési feladatokat.

3. Kép. Egy régi szentmisei fotó. Jobbára asszonyok töltötték meg a padokat, a férfiak a kórusban és a kórus alatt foglaltak helyet.

4. Kép. Amikor még sokan voltunk. Kivonulás a templomból.

5. Kép. Hamarosan a Vas Népében fog megjelenni Feiszt György levéltáros, történész írása templomunkról. A fő oltár feletti festményt jött megnézni hozzánk. Elmondta, ritkaság, hogy templomunk a kezdetektől választott nevét viseli.

6.Kép. Búcsúi mulatságra hangolódás. Fáni néninek húzzák a cigányok Pista bácsi megrendelésére.

7.Kép. Bucsukor is ilyen sokan voltunk régebben a templomban.

• A SZÜRETI MULATSÁG HAGYOMÁNYA KÖZSÉGÜNKBEN

Bár huncutkodik velünk, de itt van az ősz. Őszi hagyományaink között egyik legvidámabb a szüret. Élénken tódulnak fel bennem a régi és kevésbé régi élmények. De élek a lehetőséggel is, hogy a nálam több ismerettel rendelkezőket is megszólaltassak ebben a témában.

Egyikük Kopácsi Károlyné, Gizi néni. Az igazság az, hogy őt szinte mindig megkérdezzük Violettával, mielőtt egy anyagot közzé teszünk. Gizi néni szülőfalunk egyik legjobban tájékozott matrónája, irigylésre méltó memóriával. Legyen az hagyomány, hely, idő, történet, Ő mindig előrukkol valamivel, ami gazdagítja tudásunkat. Viszont azt is megmondja, ha valamit nem tud. "Kérdezzetek mást, lányom"- mondja, de látszik rajta, még jön majd tőle információ, ha bizonyos lesz benne.

Áld-e meg minket ennyi idősen a sors, ennyi emlékezettel, bölcsességgel?-morfondírozok néha. Azt gondolom, nagy ajándék ez, és abban is biztos vagyok, életben tartó, erőt adó. Őrizni, melengetni, továbbadni amit tudunk. Főleg, ha van kinek. Ezért is elevenítjük fel most a SZÜRETET.

Régen Pecöl határában, a Szarkerdő szomszédságában nagy területen voltak szőlőültetvények, mindegyiken pincének nevezett kis házikóval. A házaknál nevelt szőlővel együtt sokan itt termelték a bornak valót. Mára ezek az ültetvények, s velük együtt a házikók is teljesen eltűntek.

Pedig valamikor nagy munka volt a szőlőszüret. Ezt is éppúgy, mint a szőlőművelés egyéb feladatait is, a családok, rokonok összefogva, egymást segítve végezték. Utána szüreti bált rendeztek, szüreti felvonulással, ami nagy esemény volt. Az ünnepet komoly előkészületek, szervezés előzte meg, részt vett benne a falu apraja nagyja.

A felvonulásnak kialakult forgatókönyve, állandó szereplői voltak, nagy megtiszteltetés volt a szereposztás. A "kisbíró" dobolta ki a bálra való felhívást a szentmise után a templom előtt. Délután kezdődött maga a felvonulást. Elől ment a "rezes banda", utánuk a szőlővivők, akik vastag rúdon vitték a vállukon a ráerősített hatalmas szőlőfürtöt ( ennek készítése is komoly szakértelmet igényelt).

Őket követte ökrös szekéren, majd később hintón a "bíró és felesége". Utánuk következtek a jágerek, jágerlányok párban, virágos szekéren a magyar lányok, alkalom adtán lovasok, kordás szekéren a cigányok, hosszú szekéren, később speditér szekéren a kovácsok. Mellettük csősz, drótostót, borbélyok, jósnők, felcserek, kéményseprők, bohócok mentek, akik ki-ki ugorva a nézők közé, megtréfálták őket. Borotvahabbal, korommal kenték be a meglepett kíváncsiskodókat, jósoltak huncutságokat. Mi gyerekként sikítva menekültünk a kormos kezek elől be a házba, de volt rá példa, hogy az ablakon ugrottak utánunk. Felejthetetlen élmény volt ez számomra.

A felvonulók végig énekeltek, illetve mondtak kötött szöveget. Kínálták a tavaliból a falu lakóit.

A felvonulás egyik fénypontja a laskaevés volt. A villanypóznára laskát akasztottak, amibe pénz volt belesütve. Az győzött, aki ezt onnan le tudta harapni anélkül, hogy a kezével hozzáért volna.

A menet végül a kocsmaudvarra vonult, ahol közszemlére tették a nagy szőlőfürtöt és kezdődött a hajnalig tartó szüreti bál. A szőlőfürt mellé csőszöket és tolvajokat neveztek ki. Az előbbiek feladata a koszorúra aggatott szőlő őrzése volt, a tolvajoknak pedig őket kicselezve kellett minél többet lopniuk a koszorúról. Ha egy tolvajt tetten értek, zálogot kellett adnia, amit mókás feladatok teljesítésével válthatott ki, még több szép pillanatot szerezve így a mulatozóknak.

Ízelítő a felvonulás rigmusaiból.

A bíró:

"Köszöntöm a falu apraját, s nagyját,

Kik a borhoz az édes nektárt adják.

Köszöntöm az összes részeg elmét,

Kik becsületüket elitták nemrég.

Az istenek hegyén született valaki,

Ki nekünk az édes nektárt találta ki.

Olimposz hegyén Dionüszosz itatta Zeuszt,

Ha te is ma így teszel, előbb-utóbb berúgsz!

Ünnepeljük együtt e régi hagyományt,

legyen példa ma mindenkinek, ki ma minket lát.

Legyen hát együtt e díszes sereglet,

Kik a mai napon ide sereglett.

A kisbíró: Dobolása a szüreti felvonulás egyik legfontosabb eseménye volt. Tréfás rigmusokban megfogalmazva "közhírré teszi" a faluban történt legfontosabb eseményeket, s egyúttal meghívja a falvak közönségét a szüreti bálba.

Adatik tudtára a falu népének,

Vége a szüretnek, kezdődik az ének.

Ősi szokás szerint, a sok újjal szemben,

Felvonulást tartunk, a legnagyobb rendben. ( ( Szijj Elemér féle gyűjtés)

Ez a szöveg Szíjj Elemér alkotása. Hogy milyen volt az ezelőtti szöveg, azt nem tudom. Valamikor a megyehídi Szovák Antal bácsi el tudta még mondani, de le nem jegyeztem, így a szöveg vele együtt sírba szállt.

Pecölben, falu szinten már évek óta nem ápoljuk ezt a hagyományt. A környező falvak előbbre járnak ebben, Megyehídon éppen tegnap tartották a szüreti felvonulást! Nálunk utoljára jó 10 évvel ezelőtt, a polgármesterék részvételével sikerült egy jó hangulatú "szüretit" rendezni. Talán sikerül majd róla fotókat is látnunk itt az oldalon.

Nem úgy óvodánkban! A kisóvodások a mai napig boldogan vesznek részt ebben a tevékenységben. Az óvónénik végigvezetik őket a szőlőszüret valamennyi tevékenységén, kezdve a szőlő leszedésétől, a daráláson, préselésen át, a jó hangulatú, maskarás felvonulásig. Amikor is a Kiricsi Annus néniéktől "kikölcsönzött" kisszekeret végig vontatják a főutcán, rajta demizsonban az édes musttal. Mindenki beöltözött , a felnőttek is! Útközben az ő segítségükkel, mindenkit megszólítva, megkínálva fújják a rigmust:

"Aki miránk bámészkodik, az miközénk kívánkozik!"

"Félre bánat félre bú, ma senki sem szomorú!"

"Akinek, ma kedve nincs, annak egy csöpp esze sincs!

Magam is részese voltam ennek a szép hagyománynak aktív éveim végéig. Bízom benne, lesz folytatása, hogy ezt az elődeink által reánk maradt hagyatékot megőrizzük, és tovább adjuk az eljövendő generációknak. Talán jövőre ?

Várjuk hozzászólásaitokat, fotóitokat is. Bizton tudom, Gizi néni is előrukkol a cigányasszony jóslásának szövegével! Megígérte!

• SZENT MIKLÓS NYOMÁBAN 

A Miklós napi ajándékozás városi szokás, vidékre később jutott el, csak az 1930-as, 1940-es években. Falun viszont sokkal régebb óta élnek más Miklós napi alakoskodó szokások. 

 Falusi szokás a Láncos Miklós. A falusi férfiak Miklósnak vagy ördögnek öltöztek, hosszú kifordított bundát viseltek, kenderszakállt ragasztottak, lánccal kötötték körül derekukat, az ördögök bekormozták arcukat, és a láncokkal hatalmas zajt keltve ijesztgették a gyerekeket az utcákon és az otthonokban. Vizsgáztatták és fenyítették őket. Nem egy helyen az alakoskodók ajándékot kaptak a háziaktól. Az alakoskodók a fonót is felkeresték, ahol a lányokat "gyóntatták". Idősebb pecölieket kérdezve Mikulásos élményeikről, ők is a láncos Miklóst említették. Rokon férfiak, vagy szomszédok, esetleg éppen a családfő lánccsörgetéssel idézte meg az ajándékot hozó, de félelmetes alakot. Az ajándék alma, dió, esetleg egy-egy színes ceruza volt. A lánccsörgetés fegyelmező célú volt, bizonyára ijesztő a gyerekek számára. Az édesség csak sokkal később jelent meg a jó öreg zsákjában a virgáccsal együtt. Míg az előbbi a jutalmazás, addig az utóbbi a büntetés eszköze volt. Szent Miklóst az egyik legnépszerűbb szentet a szegények pártfogójaként, önzetlen ajándékozóként tiszteli a világ. Ki mindenki védőszentje, azt az alábbi linken elolvashatjátok: https://mkvm.hu/a-mikulas-igazi-tortenete/

LUCÁZÁS 

 Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna, mind december 13-hoz, Luca napjához. Pecölben is jeles nap volt, de a falu most csendes. Nem így volt ez régen!

A tél egyik kedvelt és nagyon mozgalmas napja volt a Luca nap. Még a kétezres évek első évtizedében is tartották Pecölben ezt a szokást. Sajnos mára már csak az óvoda és az iskola emlékezik meg erről a tevékenységről.

Pedig nagy készülődés, izgalom előzte meg a Lucázást, magam is, lányaim is sok kedves és humoros emléket őrzünk róla.

S ezzel bizonyára sokan vannak így Pecölben. A legények Luca nap előtti éjszaka szalmával a kezükben, szekerükben végig járták a falut. Került abból az útra, a járdára, az ablakokba, a fák ágai közé. Főleg a lányos házak előtt. A szalma szórás mögött az a szándék is volt, hogy megfigyelhessék, melyik lány, milyen ügyesen söpri össze a ház elejét.

Szokás volt az is, hogy a legények megtréfálják a falubelieket. A pajtából kilopott szekeret felrakták a ház tetejére, kiemelték helyéről a kaput, elvitték a létrát.

Másnap reggel a kisebb fiuk szalmacsomóval kopogtak be a házakhoz, lucáztak. A lucázó általam ismert, Pecölben szokásos szövegét a képek alatt megtaláljátok.

Előtte beköszöntek a háziaknak:

- Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szabad-e lucázni?

- Igen! -felelték a háziak.

Akkor a fiuk a kezükben levő szalmát a földre szórták, rátérdeltek, s míg mondták a lucázó szövegét, igyekeztek minél jobban szétszórni a konyhán a szalmát. Tettetett mérgelődéssel vagy éppen örömmel figyelték mindezt a háziak. Kántálásukért a fiuk ajándékot kaptak. A szalma pedig ment a tyúkok alá, mert úgy tartották, hogy akkor jobban tojnak. S ezt magam is tanúsíthatom! Hogy ez csak a tyúkok életének a rendje miatt, vagy a boszorkányság miatt van-e így, azt mindenki döntse el maga.

Az viszont biztos, hogy sok boszorkányos hiedelem fűződik Luca nevéhez. Úgy tartják ez az éjszaka az év legsötétebb, leghosszabb éjszakája, ami december 21-ig tart, onnan pedig hosszabbodnak a nappalok.

Ehhez a naphoz fűződik a Luca széke készítésének jól ismert hagyománya is. A szentestéig készülő székre a templomban állt fel az, aki hitt ebben a babonában. Nem hallottam, hogy nálunk bárki is így szerette volna megtudni, ki a boszorkány Pecölben.

A boszorkánysággal kapcsolatban tudni kell, hogy falunkban is éltek boszorkánynak csúfolt asszonyok. Ezt több helyen is halottam, történetük szomorú és elgondolkodtató.

Név nélkül röviden, milyenek voltak a pecöli boszorkányok.

Három testvér élt abban a házban. A két lány remeteséget és némaságot fogadott, amikor bátyjukat elvitték a háborúba. Többet nem hagyták el a házukat, az emberek irgalmának köszönhették, hogy élelemhez jutottak. Különcségük, titokzatosságuk miatt féltek tőlük, boszorkánynak csúfolták őket, főleg a gyerekek. Sajnos szomorú véget értek, mert bár a bátyjuk hazatért, s ők akkor újra bekapcsolódtak a falu életébe, de a katonafiú hamarosan meghalt, s ezzel nővéreik sorsa is újra megpecsételődött.

Vidámabb és kedvesebb szokással fejezem be a Luca napi megemlékezésemet. Ma egyre több háznál ültetnek ilyenkor Luca búzát egy tálba. A karácsonyra kizöldülő búzacsokor szép szalaggal átkötve a karácsonyfa alá, vagy a karácsonyi asztalra kerül, ezért karácsonyi búzának is nevezik. A növény fejlődéséből következtettek az eljövendő esztendő búzatermésére és a család, valamint a jószágállomány egészségére. A karácsonyi ünnepek elmúltával a kicsírázott búzát régen a baromfival, szarvasmarhával szokták megetetni, hogy az állatok jövő évi gyarapodását, egészségét biztosítsák vagy a rontástól megóvják.

Holnapra kívánok mindenkinek sok lucázós élményt. Akinek része lesz benne, ne feledje tyúkok alá tenni/adni a szalmát, vagy ahogy mifelénk mondták, a szómát! S mert dologtiltó nap is, lányok, asszonyok holnap sem fonni, mosni, varrni nem ajánlott!

A lucázó szövege, ahogy Pecölben hallottam:

Luca, luca kitty kotty, kitty-kotty

Tojjanak a tiktyok, ludgyok,

Jó üllősek legyenek.

Fejszijek, furajuk,

úgy megálljon a helyibe,

mint szálfa a tövibe!

Annyi pénzük legyen,

mint pelyvakutyóban a pelyva!

Annyi tojásuk legyen,

mint égen a csillag!

Olyan vastag szalonnájuk legyen,

mint a mestergerenda!

Olyan hosszú kolbászuk legyen,

mint a faluhossza!

Annyi zsírgyuk legyen,

mint a kútban a víz!

Kentek lányának

akkora csöcsei nlegyenek,

mint a bugyogakorsó!

Akkora feneke legyen, mint a kemence szája!

Luca-luca kitty-kotty,

tojjanak a tiktyok, ludgyok,

jó üllősek legyenek.

Folytatva az adventi hagyományok sorát, igencsak kedvelt és sokáig megtartott népszokások következnek. PÁSZTOROZÁS, BETLEHEMEZÉS.

A betlehemezés a karácsonyhoz kötődő magyar keresztény népszokás. A pásztorozás a betlehemezés része volt. A betlehemezés egyes jeleneteit önállósulva, külön szokásként adták elő, általában siheder fiúk. Én legalábbis így emlékszem, mikor még a bátyám is aktív szereplője volt ezeknek a gyönyörű szokásoknak. Az általuk előadott, tréfás elemekkel átszőtt jelenetben a pásztorok, az álmukban megjelenő angyalról beszélnek és indulnak Betlehembe a Kisjézusnak tiszteletet tenni.

Subában, kucsmában, derekukra kötött lánccal, kezükben pásztorbottal jöttek a fiúk. Érkezésüket csengettyűszóval jelezték, de az ajtót is megverték. Mi, kisgyerekek félve bújtunk menedékbe, hát még mikor az első, az öreg pásztor, botját a földre dobva beesett az ajtón, s a földön feküdt. Borzongatós izgalommal csodáltuk a játékot, a Megváltó születésének hírét hozó előadást.

Pásztorjáték Pecölben. Szereplői: öreg pásztor, kisebb pásztorok, általában 4-5 fiú.

-Köszöntés: Dicsértessék a Jézus, Krisztus! Szabad-e pásztorozni?

- Szabad, szabad! ( Így felelt a házigazda)

(Az öreg pásztor beesett az ajtón, utána az ajtó bezárult.)

Happ Isten, jó estét butoriás gazda,

Akkorát zikkentem, zökkentem kentek ajtajába,

Hat mázsás lelkem lett vóna, az is kipottyant vóna.

(Zörgetés. Hívta az öreg a következő pásztort.)

(A végén jókívánsággal köszöntek el): "Adjon Isten, áldott, örömteli karácsonyt az egész családnak!"

A pásztorozásért és úgy általában minden hagyományéltető játékért a gyerekek régen diót, almát, kalácsot kaptak, amit tarisznyába, zsákba gyűjtöttek. Az utóbbi időben ez szinte teljesen elfelejtődött és inkább csak pénzt is kapnak.

A pásztorozást később egyre inkább felváltotta a betlehemezés. Bár az utóbbi 4-5 évben már az sem volt. Amíg éltetődött ez a hagyomány, addig a vépi cserkészcsapat járta a pecöli házakat is vezetőikkel, Tamás atyával, a cserkészcsapat vezetőjével és Erzsike sekrestyésünkkel. Persze a gyerekek között sok pecöli tanuló is volt, fiuk, lányok vegyesen. A betlehemezés fő kelléke a jászol vagy templom alakú betlehem. Témája a szálláskeresés: József és Mária szállást keresnek, de nem fogadják be őket. A betlehemezésnek is részét képezte a pásztorok jelenete, a játék központi része a pásztorok évődése volt az öreg és süket pásztorral.

A gyerekek körbeállták a betlehemet s énekelték a "Mennyből az angyal"-t.

Ezután a pásztorok félrevonultak, s az előbbi pásztorozáshoz hasonló szöveget adtak elő. Remélem, lesz valaki a szereplők között, aki ezt a szöveget meg tudja majd velünk osztani.

A pásztorjelenet után közösen kántálták az adománykérést:

Látom a gazdát, feni a bicskát,

szalad a padlásra,

hozza nékünk a szalonnát.

Látom a gazdaasszonyt

csörgeti a pénzes zacskót.

Művészeti óvodánkban minden karácsonykor tanítottunk/játszottunk a gyerekekkel betlehemest. Számtalan koreográfiáját ismerhetjük, a hagyományos énekek, dalok szerves részét képezték az előadásoknak. Főleg gyerekhangra is illő énekeket, a magyar irodalom és a népi mondókák gyöngyszemeit gyűjtöttük össze.

Templomunkban is nagy hagyománya volt a betlehemes játékoknak. Óvodások is, de főleg iskolánk tanulói adták elő a Megváltó történetét. Betanítói a pedagógusok, hitoktatók voltak. Gyerekek generációi nőttek fel úgy, hogy valamelyik szereplőként ott állhattak templomunknak a betlehemi jelenetet ábrázoló festménye alatt. Remélhető, hogy lesz még folytatása ennek a csodálatos misztérium játéknak.

Míg a pásztorozás, betlehemezés már nem dívik, addig szép szokássá válik Pecölben is az adventi vasárnapok ünnepei. Az óvoda, az iskola, az önkormányzat, a vöröskereszt, a sportkör, a nyugdíjas csoport felváltva szervezi ezeket az alkalmakat. Idén is láthattunk már három előadást, ahol énekekkel, versekkel, hangszeres játékokkal ajándékozták meg az előadók a falu lakóit, idézték meg karácsony csodáját.